Elsődleges fülek

Háborog Bukarest az erdélyi gazdákat támogató magyarországi programok miatt

Háborog Bukarest az erdélyi gazdákat támogató magyarországi programok miatt
Románia nem hagyta jóvá az erdélyi gazdák támogatására vonatkozó magyar kormányprogramot – tudatta Marius Lazurca, Románia budapesti nagykövete tudatta Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettessel. Ez az első alkalom, amikor román hivatalos személy nyilvánosan kifejtette: Románia nem ért egyet az Orbán-kormánynak Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életébe való „beavatkozással”, olvasható a newsweek.ro-n

 –  Románia úgy véli, hogy a két kormánynak óvatosan és előzetes egyeztetések után kell eljárnia ilyen ügyekben, méghozzá oly módon, hogy a támogatás során senkit ne diszkrimináljanak, és tartsák be az Európai Unió szabályait. Kihasználom az alkalmat és Semjén kormányfő-helyettes jelenlétét, és közlöm vele a román kormány erre vonatkozó hivatalos álláspontját: a magyar kormány nem tárgyalt a román kormánnyal az elindított erdélyi fejlesztési programról, ez nem képezi kétoldalú egyezmény tárgyát, ahogy az elvárható lett volna. Következtetésképpen újból elmondjuk: Románia nem egyezett bele ezen intézkedések gyakorlatba ültetésébe, ezért kérem, hogy a programot a román hatóságok bevonásával, átláthatóan és nem diszkriminálva folytassák le – közölte a nagykövet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara román-magyar tagozata létesítésének 20. évfordulója alkalmával szervezet eseményen.

Romániában a támogatásokat a Pro Economica Alapítvány bonyolította le. A román hatóságok értesülései szerint több tíz millió eurós programról van szó, amely erdélyi gazdákat támogat, akik magyarul töltötték ki a támogatási űrlapokat. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szeptemberben bejelentette, hogy az eddig Székelyföldön lebonyolított programot majd kiterjesztik Románia nyugati részére is.